Vasárnap este tartották a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) díjátadó gáláját, melynek legnagyobb nyertese a hat jelölést is díjra váltó Egyik csata a másik után című Paul Thomas Anderson-film lett. Az eseményt élő tévéközvetítésben kísérhették figyelemmel a filmrajongók, aminek következtében vágatlanul került adásba az is, ahogy egy Tourette-szindrómás vendég bekiabálásaival megzavarta az ünnepséget – írja a The Guardian.
A Tourette-szindrómával élő aktivista, John Davidson a saját életéről szóló film, az I Swear miatt volt jelen a gálán, amelynek közönségét a CNN szerint előre figyelmeztették, hogy a férfi állapotából kifolyólag várhatóak a részéről akaratlan és kontrollálhatatlan vokális tikkek, káromkodások.
Az este alatt többször is hallhatók voltak Davidson bekiabálásai, amikor pedig két fekete színész, Michael B. Jordan és Delroy Lindo adtak át díjat, a skót Tourette-aktivista „négerezéssel” zavarta meg a ceremóniát. Jordan és Lindo higgadtan kezelték az incidenst, majd az esemény házigazdája, Alan Cumming is felszólalt, és a közönség megértését kérte a „durva és sértő nyelvezet” miatt.
Az I Swear főszereplője, a John Davidsont megformáló Robert Aramayo egyébként a legjobb férfi főszereplő díját happolta el a hétszeres jelölt Leonardo DiCaprio és a favoritnak számító Timothée Chalamet elől. Aramayo köszönőbeszédében ugyancsak megértésre és együttérzésre szólított fel Davidson állapotával kapcsolatban.
Nyitóképünkön az I Swear főszereplője, Robert Aramayo látható (forrás: JUSTIN TALLIS / AFP)