Videón a Louvre menekülő rablói
A kamerafelvételen két ember látható, ahogyan egy kosaras emelő segítségével menekülnek a múzeumból.
Ököllel törték be a vitrineket, miközben a múzeum dolgozói tétlenül nézték az eseményeket.
A francia média vasárnap közzétett több videót is a tavalyi Louvre-rablásról – számolt be a Liberation. A felvételeken látszik, ahogy két rabló – egyikük láthatósági mellényben, a másik motoros bukósisakban – bemászik egy ablakon, majd azonnal a vitrinek felé veszi az irányt.
Ezt követően sarokcsiszolóval esnek neki az üvegnek, amit aztán könyökkel és ököllel törnek be, és veszik ki az ékszereket, majd sietve távoznak, egyikük még vissza is fordul pár leejtett ékszerért.
A felvételeken az is látszik, hogy mindez a Louvre dolgozóinak szeme láttára történik, akik tehetetlenül szemlélik az eseményeket. Látható, ahogy a rablók érkezése után fekete öltönyös emberek kimennek a teremből, majd visszatérnek, és egyikük még egy, a látogatók terelésére használt póznát is felemel, és megindul a rablók felé, de végül letesz róla.
A Liberation megjegyzi: a múzeum biztonsági őrei nem viselnek fegyvert, a rablókról pedig nem lehetett tudni, hogy volt-e náluk fegyver.
Tavaly október 19-én rabolták ki a párizsi Louvre múzeumot, az elkövetők kilenc ékszert zsákmányoltak Napóleon és a császárné ékszergyűjteményéből. Azt már akkor is tudni lehetett, hogy az akció mindössze percek alatt történt, akkoriban hét percről szóltak a beszámolók, azonban a Liberation vasárnapi cikke szerint mindössze négy percig tartott a rablás, amelyet két ember követett el, miközben harmadik társuk kintről figyelt.
A tettesek egy kosaras emelővel jutottak fel kívülről egy erkélyre, majd onnan az ablakon keresztül a múzeumba, az eset idején pont ezt az erkélyt nem nézték a kamerák.
A kamerafelvételen két ember látható, ahogyan egy kosaras emelő segítségével menekülnek a múzeumból.
Az eset után több részlet is kiderült a múzeum biztonsági rendszerének hiányosságairól, például az is, hogy LOUVRE volt a biztonsági rendszer jelszava, és kőkorszaki Windowst használtak az intézményben.
A rablással összefüggésben több embert is letartóztattak, a párizsi ügyészség november végén közölte, hogy elfogta a rablással gyanúsított banda utolsó tagját is.
Nyitókép: X / franceinfo
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.