Mint lánygyermekes apa és mint lánygyermekes apának is éneklő hivatásos előadóművész, szégyellem, hogy közénk tartozol, mint lánygyermekes apa
– írta Delhusa Gjon a Facebookon „Kedves” Nagy Feró kezdetű posztjában. Az ügy előzménye, hogy Nagy Feró azt mondta a Szőlő utcai nevelőintézet előzetes letartóztatásban lévő, az intézetben élő nőket prostitúcióra kényszerítő vezetőjéről és áldozatairól, hogy „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
Delhusa azt írja: „Bár hosszú pályám alatt nem volt módunk megismerkedni, de szívből remélem, ez most már így is marad.
Ha valaha méltó leszek a Kossuth-díjra, megköszönve azt, addig nem fogom átvenni, amíg te, NF birtokosa vagy államunk legerkölcsibb értékű kitüntetésének
– zárul a posztja.
A Kossuth-díjas művész elismerte, hogy „kicsit félreérthető” volt, majd még nagyobbat rúgott a nőkbe, akiket a gyanú szerint a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója futtatott. Szerinte csak be kellett volna menniük a rendőrségre azzal: „ne haragudjanak, nekem itt állandóan kettyintenem kell, pedig én takarítónő vagyok”.