Idén lett 90 éves Giorgio Armani, aki a tervek szerint két-három éven belül vonulna vissza
Az olasz divattervező azt viszont nem árulta el, ki fogja átvenni a helyét.
Az olasz milliárdos divattervező 91 éves volt
Meghalt Giorgio Armani – írja a La Repubblica a milliárdos divattervező cégcsoportjának közleményére hivatkozva. A közlemény szerint Armani szerettei körében, békésen hunyt el.
Armani 50 éve, 1975-ben hozta létre a nevét viselő vállalatát, majd csakhamar a világ egyik legnépszerűbb és legkeresettebb divattervezőjévé vált. Cége pedig Olaszország első számú divatipari vállalata lett. Giorgio Armani tíz éve, Milánóban múzeumot is alapított az általa megálmodott kollekcióknak.
Giorgio Armani, ahogyan a közlemény fogalmazott, az utolsó napjaiig dolgozott. A divattervező fáradhatatlannak tűnt, még tavaly, a 90. születésnapja után is azt mondta, hogy két-három éven belül tervez csak visszavonulni.
Az olasz divattervező azt viszont nem árulta el, ki fogja átvenni a helyét.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.