Bio és öko a naptejfronton: mit tegyünk a bőrrák ellen, ha a környezetet is védeni akarjuk?
Az emberi egészség mellett az adott fürdőhely élővilágára is érdemes gondolni a fényvédő kiválasztásánál.
A tévés séf egészen közelről mutatta meg a sebét.
Az Instagramon tudatta Gordon Ramsay, hogy bőrrák miatt kellett kés alá feküdnie. Az 58 éves séfnél bazális sejtes karcinómát diagnosztizáltak, és sikeresen eltávolították az elváltozást.
Ramsay nemcsak az egészségügyi dolgozóknak mondott köszönetet, hanem a követőit is arra biztatta, hogy ne felejtsék el a fényvédőt. A komor hangulatú hírt aztán azzal a poénnal oldotta, hogy bár felvetődhet a gyanú, hogy arcplasztikája volt, mindenki biztosít róla, hogy ez nem az. „Ha így lenne, vissza kellene kérnem a pénzt” – viccelődött.
A bejegyzésben a műtét után készült fotót osztott meg, egyet sebtapasszal, egyet a nélkül, egészen közelről megmutatva a varratot.
A bejegyzés alatt rengeteg támogató üzenet olvasható, a rákkutatással foglalkozó Cancer Research UK pedig külön megköszönte a séfnek, hogy felhívta a figyelmet a fényvédő használatának a fontosságára.
A fényvédő használatát egyébként nemcsak napsütésben ajánlják a szakemberek, hanem időjárástól és évszaktól függetlenül, egész évben, mert védenek az egyre gyakoribb bőrdaganatok és a korai bőröregedés ellen.
Az emberi egészség mellett az adott fürdőhely élővilágára is érdemes gondolni a fényvédő kiválasztásánál.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.