Kiderült: lehet lóval kocsmába menni Kecskeméten, ha befér és a hely megengedi (videóval)

A rendőrség sem talált jogsértést.

  • HVG

Lóháton ment egy fiatal férfi egy kecskeméti, belvárosi kocsmába május első hétvégéjén – írja a Blikk. A férfi a vendégtérbe is bevezette a lovat, majd gazdája a pub ajtajához kötözte ki az állatot.

Lakossági bejelentésre rendőri ellenőrzés is történt az esettel kapcsolatban, de nem indult eljárás, mivel a rendőrség nem talált olyan jogsértést, ami miatt intézkedniük kellett volna. A lap megkereste az érintett kocsmát, ott azt mondták, semmi gond nincs azzal, ha kikötnek egy lovat a pub elé, egyébként is állatbarát hely, ha a ló befér, akkor bemehet.

Ugyanakkor az már a gazdájának a felelőssége, hogy ne piszkítsa össze a kocsmát. Egy másik kocsmáros is hasonló szellemben nyilatkozott, őket sem zavarja, ha valaki lóval megy inni.

Az már más kérdés, hogy a lovas mennyit fogyaszt. Kőrösi Zoltán közlekedésbiztonsági szakértő azt mondta a lapnak, hogy a ló járműnek minősül, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk alkoholfogyasztás tekintetében, mint a kerékpárosokra. Ha nem tudja biztonságosan irányítani a lovat, akkor abból akár százezres büntetés is lehet.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.