Több mint kétmillióan voltak Lady Gaga ingyenes koncertjén – videó
Lady Gagára jóval többen voltak kíváncsiak, mint Madonnára.
Az ingyenes koncertre több mint 2 millióan látogattak el.
Meghiúsítottak egy bombatámadást, amelyet Lady Gaga hatalmas koncertjére terveztek szombaton Brazíliában – írja a Reuters a brazil rendőrség közleménye alapján.
A koncertet a riói Copacabana strandon tartották, ahol több mint 2 millió ember gyűlt össze, hogy megnézhesse a világsztárt.
Lady Gagára jóval többen voltak kíváncsiak, mint Madonnára.
Rio de Janeiro állam polgári rendőrsége az igazságügyi minisztériummal együttműködésben dolgozott az ügyön, és közleményük szerint a merényletkísérlet mögött egy olyan csoport állt, amely gyűlöletbeszédet terjesztett, és tizenévesek buzdított arra, hogy kárt okozzanak magukban.
A nyitókép forrása: STRINGER / AFP
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.