Mit kezdjünk azzal a barátunkkal, aki állandóan csak panaszkodik?

Senkinek nincs tökéletes élete, mindig lehet ok a panaszra: felidegesítenek a munkahelyen, elkésünk a forgalom miatt, vagy a hangos szomszéd nem hagy aludni. Ezekről szívesen panaszkodunk a hozzánk közel állóknak, ami természetes és egészséges dolog a SELF magazinnak nyilatkozó szakértő, Alisha Simpson-Watt szerint. Segít feldolgozni a dühöt és a stresszt, és megerősítheti a kapcsolatunkat barátainkkal, hogy hozzájuk fordulunk érzelmi támogatásért. De van különbség aközött, hogy valaki néha fakad ki, vagy problémát talál minden helyzetben. Ha egy barátunk legtöbb megnyilvánulása negatív, az mentálisan kimerítő lehet, és megnehezíti, hogy élvezzük a társaságát.

De mit kezdjünk azzal, aki folyton panaszkodik, és hogyan szabjunk határokat? Erre kereste a választ a SELF cikke.

1. Mutassunk jó példát

Sarah Epstein dallasi párterapeuta szerint kis adagokban a kölcsönös panaszkodás erősíti a kötődést. (Gondoljunk bele, milyen könnyű közelebb kerülni egy munkatársunkhoz, ha bevalljuk egymásnak, hogy ki nem állhatjuk egy harmadik kollégánkat.) De ha ezt túl gyakran csináljuk, akkor a panaszkodás válhat a kapcsolat alapjává.

Gondoljuk át, hogy nem tápláljuk-e mi magunk a negatívumokat. Próbáljunk pozitívabbak lenni: például ahelyett, hogy kritizálunk egy tévéműsort, beszéljünk egy másikról, amiről azt gondoljuk, mindketten élveznénk. Vagy említsük meg a másiknak, hogy milyen jó képeket posztolt az Instagramra. Ez először nyálasnak tűnhet, különösen olyan embertől, aki eddig negatív volt, de idővel egyre természetesebbé válhat a beszélgetésekben.

Megfiatalodhat és boldogabb lehet, aki ezt a hét egyszerű szokást beiktatja az életébe

Előbb-utóbb mindannyian megöregszünk, boldogan öregedni azonban már korántsem olyan magától értetődő. Ehhez próbálunk adni néhány fogódzót.

2. Ne fordítsunk túl nagy energiát a reagálásra

Legközelebb, ha a barátunk elkezd panaszkodni, álljunk ellen annak a késztetésnek, hogy mi is az övéhez hasonló energiát fektessünk a válaszba, mert azzal azt jelezzük, hogy teljesen bele vagyunk feledkezve a panaszáradatába, és csak bátorítjuk, hogy még többet zúdítson ránk belőle. Epstein azt javasolja, hogy fogjuk rövidre a barátunk frusztrációjának tudomásul vételét, például mondjunk annyit, hogy „ja, ez tényleg nagyon gáz”, „fú, sajnálom, hogy ezen mész át, bárcsak segíthetnék”, vagy „én is dühös lennék”. Aztán hallgassunk el. Ha nem öntünk olajat a tűzre, barátunk számára kevésbé kielégítővé válnak ezek a kirohanások, és ő is rövidebbre veszi a panaszkodást, mert nem kapja meg azt az érzelmi reakciót, amit várt volna.

Az is egy lehetőség, hogy eltereljük a szót valamilyen pozitívabb dologra. Például azt mondjuk: „Ez tényleg nehéznek tűnik. De várj, nem ma lesz a randid? Legalább azt várod már?” Vagy: „Sajnálom, hogy ilyen nyűgös vagy. Mi szokott segíteni ilyenkor, hogy jobban érezd magad?” Ezzel inspirálhatjuk barátunkat, hogy a megoldásokon gondolkodjon, és vessen véget a lehangoló megnyilvánulásoknak.

3. Változtassuk meg a közös kikapcsolódás módját

Egy közös vacsora vagy egy bár meglátogatása jó módja lehet a lazításnak, de kevésbé vonzó, ha egy olyan emberrel tesszük, aki végig arról fecseg, hogy mi zavarja. Simpson-Watt azt javasolja, hogy az ilyen emberrel válasszunk olyan közös tevékenységet, amelyek lekötnek, például menjünk el jógázni, moziba vagy koncertre, ahol nehezebb a negatív gondolatokon rágódni.

4. Ne gondoljuk azt, hogy muszáj meghallgatnunk a véget nem érő panaszáradatokat

Nem kell a panaszkodó barátunkat rögtön elhallgattatnunk, de a szakértők szerint nem kell rosszul éreznünk magunkat amiatt, ha méltóságteljesebb módszereket próbálunk alkalmazni. Például mondhatjuk, hogy „már csak tíz percem van, úgyhogy még egy kis időt tudok erre szánni”, vagy „el kell mennem, de holnap térjünk vissza rá, ha még mindig ki akarod adni a feszültséget”. Ezzel határokat szabunk és jelezzük, hogy fontos számunkra ez a barátság, ezért akarjuk megszabni azokat a kereteket, amelyek között működhet.

5. Legyünk őszinték

Ha a barátunk szüntelen panaszkodása már annyira kikészít, hogy attól is idegesek leszünk, ha meglátjuk a nevét a telefonunk értesítéseiben, beszéljünk vele a dologról. Ha elfojtjuk az érzéseinket, akkor csak felerősítjük azokat, amíg az ingerültség haraggá nem fokozódik. Hogy ezt elkerüljük, a legjobb, ha nyíltan, de tiszteletteljesen kifejezzük az aggályainkat.

Kezdjük a beszélgetést az őszinte aggódás és az empátia, és nem a hibáztatás vagy a harag jegyében. Simpson-Watt ilyesmit javasol: „Hogy őszinte legyek, az utóbbi időben eléggé negatívnak érzem a találkozásainkat. Tudnánk beszélgetni jó dolgokról is, amik történnek az életünkben?” Vagy mondhatjuk azt, hogy „Tényleg törődöm veled, de a sok panaszkodás mostanában kimerít. Megpróbálhatnánk gátat szabni neki?”

Epstein szerint a legjobb még azelőtt megbeszélni ezeket a dolgokat, hogy a panaszkodás annyira elfajulna, hogy teljesen átértékeljük miatta a barátságot. És ha a barátunk a legjobb igyekezetünk ellenére is a ránk való tekintet nélkül zúdítja ránk panaszait, fontolóra vehetjük, hogy szüneteltessük a kapcsolatot. Ne feledjük, hogy nagyszerű dolog, ha a bajban támogatjuk barátainkat, de ez nem mehet a saját boldogságunk rovására.