Vidnyánszky Attilát, Balázs Pétert és Szöllősi Györgyöt is díjazta a közmédia
Vidnyánszky díját azzal indokolta Papp Dániel, hogy a nemzet egységét képviseli.
Fogytán az ereje a 82 éves színésznek.
Március 5-én ünnepelte 82. születésnapját Balázs Péter, a Blikk ez alkalomból beszélgetett a Kossuth-díjas színésszel. Az interjú során szóba került Balázs Péter egészségi állapota is.
Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok
- állapította meg a színész. Majd hozzátette:
Fogy az erőm, ezt napról napra érzem. Pedig még szeretnék élni, szeretném élvezni mindazt, amit a Jóistentől kaptam, de egyre kevésbé megy. Már szinte ki sem mozdulok a házunkból, és ahhoz sincs energiám, hogy legalább a kertben sétáljak, mozogjak. Miután évek óta súlyos betegséggel küzdök, korábban legalább azt tudtam válaszolni a „hogy vagy?” kérdésre, hogy „köszönöm, jól!”. Tudniillik magam sem tudtam, hogyan is állt az én nagy meccsem a kórral.
Vidnyánszky díját azzal indokolta Papp Dániel, hogy a nemzet egységét képviseli.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.