Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben
A tűzvésznek már öt halálos áldozata van.
A Los Angeles környéki tűzvész martaléka lett.
Hatalmas erdőtűz ütött ki Los Angeles egyik elővárosában, Pacific Palisadesben, a lángok a környék nagy részét elpusztították. Eddig öt halálos áldozata van tűznek, valamint több mint 1100 épület semmisült meg.
A szórakoztatóipar számos híressége veszítette el az otthonát, köztük Leighton Meester és Adam Brody, Anna Faris, Mandy Moore, Billy Crystal, Diane Warren, James Woods, Spencer Pratt, Heidi Montag és Paris Hilton.
Paris Hilton az Instagram-oldalán írta meg érzéseit, vette észre a Blikk.
„Szavakkal kifejezhetetlen, mennyire összetört a szívem. A családommal együtt ülni és nézni a híreket, majd élő adásban látni, ahogy a malibui otthonunk porig ég, olyasmi, amit senkinek sem szabadna átélnie. Ebben az otthonban annyi értékes emléket építettünk. Itt tette meg Phoenix az első lépéseit, és itt álmodtunk arról, hogy életre szóló emlékeket építünk Londonnal. Bár a veszteség nyomasztó, hálát érzek azért, hogy a családom és a háziállataim biztonságban vannak” – írta, és hozzátette, már gondolkodnak, hogyan tudnának segíteni a tüzek által érintett közösségeknek.
A tűzvésznek már öt halálos áldozata van.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.