Károly kivárta, a fejére került a korona
Elérkezett a nagy nap, rengeteg tervezés, egyeztetés és próba után a brit monarchia minden pompáját felvonultatja az új uralkodója koronázása alkalmából. Hetven éve nem volt ilyen, vagyis sokan életükben először látják és tapasztalják meg ezt a történelmi eseményt. A reflektorfényben természetes III. Károly, aki egész életében várt és készült erre a pillanatra, lényegében azóta, hogy 1953-ban gyerekként részt vett az édesanyja, II. Erzsébet koronázásán. Károly pedig mindent megtett, hogy ebbe a reflektorfénybe maga mellé emelje a feleségét – és most már királynőjét –, Kamillát. A Buckingham-palotától a Westminster-apátságig mindössze 30 perc alatt fogják megtenni az utat, de sokkal hosszabb és göröngyösebb volt az az út, amelyet bejártak eddig.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.