Kiderült, összesen 9 kocsiból lopott a 21 éves férfi. Mindig a látható értékekre utazott. Az elkövető nemrég szabadult a börtönből, ahol éppen autófeltörés miatt ült.
Téglával törte be az autó ablakát – térfigyelő kamera rögzítette a kecskeméti tolvaj minden mozdulatát - számolt be egy lopássorozatról az RTL Klub híradója.
Kiderült, összesen 9 kocsiból lopott a 21 éves férfi. Mindig a látható értékekre utazott. Az elkövető nemrég szabadult a börtönből, ahol éppen autófeltörés miatt ült.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.