Egy olyan műszert építettek be a testébe, amit távirányítóval szabályoz, és ezzel leállíthatja a remegést, amivel szinte egy teljesen új életet kapott.
A beteg nyilatkozata:
Először a Fókusz Pluszban szólal meg az a férfi, akinek élőben közvetítették az agyműtétjét, sőt közben egy darabig ébren is volt. István Parkinson-kóros, ami miatt elviselhetetlen remegések gyötrik.
Egy olyan műszert építettek be a testébe, amit távirányítóval szabályoz, és ezzel leállíthatja a remegést, amivel szinte egy teljesen új életet kapott.
A beteg nyilatkozata:
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.