Nemrég mi is körbejártuk az idei ARC kiállításon látható plakátotokat, és már akkor is feltűnt a konrét személynek szánt burkolt lánykérés a kormányplakátok mintájára készített alkotáson. Azóta kiderült, a lánykérés komoly volt, a mű készítője, László még a kiállítás építése közben meglepte Barbarát – számolt be az esetről az ARC Facebook-oldala.
Végre egy komolyan vehető óriásplakát, amely eljegyzést ért tervezőjének
A már látogatható ARC plakátkiállításon látható az a pályamű, amelyen a kormány Brüsszelt fenyegető üzenetét formálta át lánykéréssé. Az "Állítsuk meg a nőtlenséget!"-üzenet bejött, Barbara igent mondott.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.