Úgy tűnik, nincs remény a kuangcsoui Grandview bevásárlóközpontban sínylődő jegesmedve, Pizza számára: a beltéri állatkert üzemeltetői nem akarnak megválni az állattól, amelyen egy szakember szerint a szellemi hanyatlás jelei látszanak.
Alastair Macmillan, a Humane Society International állatvédő szervezet állatorvosi tanácsadója, ezt egy friss, a jegesmedvéről készült videó láttán jelentette ki. "A klasszikus sztereotipikus viselkedést mutatja: ingatja a fejét, körbe-körbe járkál. Ennek a frusztráció és a rossz közérzet az oka" – magyarázta a professzor.
A szakember szerint az állat így próbál megbirkózni azzal, hogy stresszes körülmények között él egy kopár, a természetes életterére nyomokban sem emlékeztető kifutóban, ahol unatkozik, és folyamatosan zaklatják a látogatók.
Számos, több millió aláírást összegyűjtő petíció is indult az állat megmentésére, a Grandview vezetője azonban azt mondta az AFP-nek: nincs szükség arra, hogy a dolgukba külföldi szervezetek is beavatkozzanak. „Ez egy jogszerűen, a kínai sztenderdeknek és állatvédelmi előírásoknak megfelelően működő állatkert. A jövőben tovább erősítjük az állatok jogainak és jólétének védelmét” – tette hozzá.
A Capital Animal Welfare Association Kínán belül szeretne otthont találni a jegesmedvének. A szervezet képviselője, Mdm Qn szerint az, ahogy Pizzát a Grandview-ban tartják, szégyen az ország számára. „Egy bevásárlóközpontban nem lehet vadállatokat tartani” – jelentette ki.
Qn elismerte, hogy Pizzát sosem lehet visszaengedni a természetbe, de úgy látja, az lenne a legkevesebb a pláza üzemeltetői részéről, ha hagynák, hogy az állat egy, a szükségleteinek megfelelő intézményben élje le a hátralévő éveit, ahol a friss levegőn lehet, és láthatja a napsütést.
Egyre rosszabb állapotban van a világ legszomorúbb jegesmedvéje
A szellemi hanyatlás jelei mutatkoznak a világ legszomorúbb jegesmedvéjén.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.