Hét esztendővel ezelőtt néhány gasztroblogger összedugta a fejét, és kitalálták hogyan is tudnák "közhasznosítani" magukat azzal, amiben a legjobbak, konyhai tudományukkal.Így született meg 2009 tavaszán az első jótékonysági sütilicit, és indult útjára a Segítsüti, ami azóta évente kétszer jelentkezik. Minden tavasszal és ősszel más-más alapítványt, egyesületet, civil szervezetet támogatnak.Tavaly ilyenkor a Borsószem Gyermekfejlesztő Egyesületnek "sütöttek össze" közel 900 ezer forintot, ősszel pedig a Mosoly Alapítvány javára 1 milliót.Facebook Ezúttal a Démétér Alapítvány következik: 30 gasztroblogger 30 csodás süteményére lehet licitálni jövő hétfőtől csütörtökig a Segítsüti honlapján, a licit 1000 forintos kikiáltási árról indul. Az alapítvány müködteti a Démétér Házat, ahol a Szent László Kórházban csontvelő-transzplantáción átesett gyermekek utógondozása, rehabilitációja történik.
A süti segít
Ha tavasz, akkor megint itt a süti, hogy segítsen. Jótékonysági süteményárverés április 11-től 14-ig beteg gyermekek javára.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.