


Összesen 40 tonna tűzifából építették fel az Erzsébet téri óriási karácsonyfát Budapesten. A 16 méter magas, 30 négyzetméter alapterületű fa abban is eltér a hagyományos fenyőtől, hogy nincsenek rajta díszek, igaz, csúcsot kapott. Be lehet menni a belsejébe, és már most tudják, hogy eltüzelik: az ünnepek után rászorulóknak osztják szét ugyanis tűzifaként.



A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.