A gasztro blogerek ezúttal a Mosoly Alapítvány javára ajánlják fel a jótékonysági süti árverés bevételét. Így azoknak a gyerekeknek segítenek, akiknek testét-lelkét valamilyen súlyos betegséggel vívott harc viselte meg. Szinte minden esetben hosszan tartó kórházi kezelésben részesülnek, vagy azon vannak túl, fizikai és pszichés traumákon mentek keresztül. A Mosoly Alapítvány munkatársai igyekeznek őket és családtagjaikat is a művészet és mese erejével támogatni, hogy sérüléseiket mihamarabb feldolgozhassák. Működésük 18 éve alatt közel tízezer gyermeknek tudtak ebben segítségére lenni.A Segít süti igyekszik munkájukat még eredményesebbé tenni különböző eszközök beszerzésével, hogy élményprogramjaik és hosszú távú terápiás csoportjaik még jobb hatásfokkal működhessenek, és a kórházi terápiákon is még sikeresebbek lehessenek.FacebookHogy mit tehetünk mi? Más dolgunk nincs, mint licitálni azokra a süteményekre, amelyeket lelkes gasztrobloggereink oly nagy szeretettel és szakértelemmel készítenek.Licitálni szeptember 21-én, hétfőtől ITT lehet. Az árverés 24-én csütörtökön 16.00 órakor zárul. Hétfőn reggeltől kerülnek ki a blogokba a süti felajánló posztok, nem sokkal később pedig a Segítsüti oldalán is láthatóak lesznek. Az akciót a Facebookon is figyelemmel kísérhetik.
Megint segít a süti
Ha szeptember, akkor itt az őszi Segítsüti ideje. Szeptember 21-24. között 30 csodálatos süteményre lehet majd licitálni.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.