A Kelet-Finnországi Egyetem szakemberei több mint 2300 42-60 év közötti férfi étkezési szokásai alapján megállapították, hogy a tojásevés nemcsak a betegség alacsonyabb kockázatával, hanem alacsonyabb vércukorszinttel is párosul.Feltárták, hogy 37 százalékkal kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata azoknál a férfiaknál, akik négy tojást ettek egy héten, mint azoknál, akik csupán egyet. Az összefüggés akkor is fennállt, amikor az olyan tényezőket, mint a fizikai aktivitás, a testtömeg-index, a dohányzás és a zöldség-és gyümölcsfogyasztást figyelembe vették. Kimutatták ugyanakkor azt is, hogy négynél több tojás fogyasztása nem jár több előnnyel.Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a tojás számos olyan tápanyagot tartalmaz, amely hatással lehet a glükóz-anyagcserére és az alacsony szintű gyulladásra.A kutatók arra is figyelmeztettek, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek nem szabad növelniük a tojásfogyasztást, mivel az növeli a szívbetegségek kockázatát náluk.Egy másik tanulmányban svéd kutatók arra figyeltek fel, hogy a zsíros tejtermékek fogyasztása szintén csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.A Lundi Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint 23 százalékkal csökkent a betegség kockázata azoknál akik zsíros tejtermékeket fogyasztottak, mint azoknál, akik csekély mértékben fogyasztottak ilyen termékeket. A zsíros húsok azonban növelik a betegség kockázatát - figyelmeztettek a szakemberek.Ulrika Ericson, az egyetem kutatója elmondta, hogy amikor elkezdték vizsgálni a telített zsírsavak fogyasztását, ami sokkal inkább fellelhető a tejtermékekben, mint a húsokban, összefüggést figyeltek meg a 2-es típusú cukorbetegség alacsonyabb kockázatával.Az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett tanulmány összhangban van azokkal a korábbi kutatásokkal, amelyek felfedték, hogy a tejtermékekek fogyasztása csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, ám az új kutatásból az derült ki, hogy különösen a zsíros tejtermékeknek köszönhető a kisebb kockázat.A svéd kutatók 27 ezer 45-74 év közötti személy étkezési szokásainak elemzéséből vonták le következtetéseiket.
Napi tipp: heti négy tojás segíthet a cukorbetegség megelőzésében
Heti négy tojás elfogyasztása több mint egyharmadával csökkenti a 2-es típusú diabétesz kialakulásának a kockázatát - derítették ki finn kutatók.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.