A különleges cipők és kalapok iránt is lelkesedő Pharrell Williams énekes, dalszövegíró és producer lett az év divatikonja az amerikai divattervezők szerint. A sztár június 1-jén veheti majd át díját a New York-i Lincoln Centerben. AFP / Valerie MaconPharrell a díjat "nemcsak megjelenésével és stílusérzékével, hanem kedvességével és nyitottságával is" kiérdemelte. "Nem tudok elképzelni olyat, akit ne varázsolt volna el. Egyedi stílusával nagy hatással volt a popkultúra alakulására nemzetközi szinten" - mondta el Diane von Fürstenberg, a CFDA elnöke csütörtöki közleményében. A zene mellett Pharrell aktívan részt vesz a divat formálásban is. Ő a Billionaire Boys Club és az Ice Cream Footwear ruha- és cipőmárkák társalapítója. New Yorkban saját butikja van és tervezett már ékszert és szemüveget Louis Vuittonnak is.Tavaly Rihanna barbadosi énekesnő kapta a díjat, melyet korábban Johnny Depp, Lady Gaga, Iman, Kate Moss és Nicole Kidman is átvehettek.
A Happy énekeséből divatikon lett
Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.