A Disney tévécsatornán futó sorozat főszereplője, Martina Stoessel és társai augusztus 29-én és 30-án két alkalommal lépnek fel a Papp László Budapest Sportarénában.A délutáni koncertek augusztus 29-én és 30-án 14 óra 30 perckor, az estiek 19 óra 30 perckor kezdődnek. A műsor másfél órás, szünet nélkül – tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.A Violetta Live című koncerten a Disney tévécsatornán futó sorozat sztárjai lépnek fel: a Violettát alakító Martina Stoessel, Jorge Blanco (Leon), Diego Dominguez (Diego), Facundo Gambande (Maxi), Mercedes Lambre (Ludmila), Candelaria Molfese (Camila), Samuel Nascimiento (Broduey), Alba Rico Navarro (Naty), valamint Ruggero Pascquarelli (Federico). A szereplők a Violetta sorozat 1. és 2. évadának slágereit adják elő, és hallható lesz a 3. évadból az En Gira is. A 2015-ös turné során a csapat 11 európai ország 24 városában összesen 95 koncertet ad.A tévésorozat szereplői a 2013-2014-es évadban már koncerteznek a produkcióval. A Violetta In Concert keretében mintegy egymillió jegy kelt el a több mint 200 előadásra tizenkét országban. A turnét egy koncertfilm bemutatója követte.A harmadik televíziós évadjánál járó Violetta az első gyerek-szappanoperának nevezett produkció, amely egy tinilány, az argentin Violetta életének fordulatait mutatja be. A Violetta-őrületről itt olvashat részletesebben!
Még egy koncertet bepréselt a programjába a tinilányok kedvence Budapesten
Egy negyedik Violetta Live koncertet is rendeznek Budapesten a nagy érdeklődés miatt.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.