A szertartáson több százan vettek részt, Nana Mouskouri az előadó híres dalának címét idézve "Good bye my friend, good bye" feliratú koszorút küldött. A hetvenes évek népszerű popikonja 68 esztendős korában hunyt el vasárnapra virradó éjjel egy athéni kórházban, ahol az intézmény szerint már "hosszabb ideje" ápolták. Demis Roussost az első athéni temetőben – a görög főváros egyik legnagyobb és legősibb temetkezési helyén - helyezték végső nyugalomra, ahol számos neves ember nyugszik. Az egyszerű szertartás mindössze egy és egy negyed órán át tartott. Először gyászmisét mutattak be a temető kápolnájában, majd a sírhoz kísérték a koporsót, amelyet hat férfi, közöttük az énekes gépkocsivezetője vitt a vállán.Az egykori Aphrodite’s Child nevű rockegyüttes frontemberének szólóénekesként is több tízmillió lemeze kelt el 2009-ig, pályája végéig. Első szólóalbuma, az On The Greek Side Of My című 1971-ben jelent meg. A hetvenes években egy sor nagylemezt készített, milliók ismerték meg dalait, népszerűségét segítette, hogy angolul, franciául, németül, olaszul és spanyolul is kiadták a korongokat. A világhírű énekes koncertturnéi során Budapesten is fellépett.
Athénban temették el Demis Roussost
Egyszerű szertartás keretében, ortodox énekek hangja mellett helyezték végső nyugalomra pénteken Athénban Demis Roussos világhírű görög énekest.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.