A magyarországi közgyűjtemények fényképgyűjteményei között az egyik legkorábbinak tekinthető tematikus magyar fotóarchívum az Országos Széchényi Könyvtár I. világháborús gyűjteményének része. Ebből, és a fotók feldolgozása során előkerült, Müllner János korabeli, budapesti fotóiból válogat a november 19. és január 10. között, a könyvtár épületében látható tárlat, amely a háborún és a fotográfus személyén keresztül egy fotóarchívum sorsába is bepillantást enged - közölte az intézmény az MTI-vel.
Magát a gyűjteményt 1914-ben hozták létre a német nyelvterület számos központi, városi, tartományi világháborús gyűjteményével nagyjából egy időben, és működését, felépítését is hasonló koncepció alapján határozták meg. Anyagának gerincét nyomtatott dokumentumok, könyvek, újságok, röplapok, képeslapok alkották, ezek mellett kapott helyet fontos kordokumentumként a fotográfia is.
Az 1920-as évek közepén anyagát egyesítették a könyvtár törzsgyűjteményével, ám a fotográfiákat nem volt hova besorolni, így azok a raktárak polcaira kerültek. A Hadtörténeti Múzeummal 1994-ben közösen szervezett, Ember az embertelenségben című kiállításon szerepelt ezeknek a képeknek egy kis része, a gyűjtemény tervszerű és korszerű feldolgozása azonban továbbra sem indult meg. A fényképtár munkatársai 2008 végétől kezdték meg a képanyag rendezését, restauráltatását, feldolgozását és digitalizálását, valamint közzétételét a világhálón.
A gyűjteményhez tartozó mintegy 6000 felvétel fizikai állapota eltérő, a legjobb állapotban lévő részek elsődleges feldolgozása, közzététele megtörtént, a gyűjtemény csaknem harmada, majdnem 2000 fotográfia már a könyvtár katalógusában és a Képkönyvtár honlapján megtekinthető.
Világháborús centenárium - Az OSZK archív fotóiból nyílik kiállítás
Képsorsok címmel nyílik kiállítás november 19-én az Országos Széchényi Könyvtárban az intézmény első világháborús, tematikus, archív gyűjteményéből, kiemelten Müllner János fotóiból.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.