

A Bács-Kiskun megyei Fülöpszálláson nemrég ennél is nagyobb tökök termettek, azok súlya ötven és nyolcvan kilogramm között volt.
Valamivel több mint 32 kilós az a sütőtök, ami Hevesben termett, egy 76 éves férfi kertjében – írja a heol.hu. Az óriási tök mellett két kisebb is nőtt, de azok „csak” 12 kilósak.


A Bács-Kiskun megyei Fülöpszálláson nemrég ennél is nagyobb tökök termettek, azok súlya ötven és nyolcvan kilogramm között volt.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.