A Neurology című ideggyógyászatai szaklapban közzétett tanulmány szerzői mintegy 1650, 65 évnél idősebb ember adatait vizsgálták meg. Kutatásuk nem az első, amely erre az összefüggésre utal, ám szerzői szerint ez az eddigi legnagyobb léptékű – adta hírül a BBC.Nagy-Britanniában körülbelül 800 ezren élnek demenciával, számuk 2021-re egymillió fölé emelkedhet. A D-vitamin forrása a táplálék lehet (olajos halak), a táplálék-kiegészítők és a bőrt érő napsütés.Az idősebbek bőre már nem képes olyan hatékonyan D-vitaminná alakítani a fényt, ezért náluk valószínűbb a hiány és inkább szorulnak pótlásra más forrásokból.Az Exeteri Egyetem orvosi karának David Llewellyn vezette kutatócsoportja hat éven át követte a vizsgálat résztvevőit. Az időszak kezdetén senki sem szenvedett demenciától, szív- és érrendszeri betegségektől és agyvérzése sem volt senkinek.Az időszak végén azt találták, hogy a megfelelő D-vitamin-szinttel rendelkező 1169 résztvevőnél tíz százalék volt az esélye, hogy kialakul a demencia. Hetven embernél tapasztaltak komoly D-vitamin-hiányt: náluk nagyjából duplájára, húsz százalékra nőtt a kockázat."Azt vártuk, hogy összefüggést találunk a D-vitamin alacsony szintje és a demencia, illetve a Alzheimer-kór kockázata között, ám az eredmény bennünket is meglepett: valójában kétszer olyan erős volt a kapcsolat, mint előzetesen véltük" – magyarázta Llewellyn.További kutatásnak kell megállapítania, vajon a D-vitamin pótlásával késleltethető-e vagy megelőzhető-e az Alzheimer-kór vagy az elbutulás. Azt nem mutatta ki a kutatás, hogy a D-vitamin alacsony szintje demenciát okozna – tette hozzá.
A kevés D-vitamintól romlik a memória
A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét – állapította meg a kérdésről készült eddigi legnagyobb szabású tanulmány.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.