Jude Law a Spy című film forgatására jött Budapestre március 29-én. Többször is sikerült már lefényképezni érkezése óta, a Sas utcában pedig esti sétája közben videózták le.


Napszemüvegben és laza farmerkabátban várt autójára Jude Law a budapesti Four Seasons Hotel előtt, amikor friss fotókat készítettek róla. A Budapesten forgató filmsztár most sem úszta meg az autogramosztogatást.
Jude Law a Spy című film forgatására jött Budapestre március 29-én. Többször is sikerült már lefényképezni érkezése óta, a Sas utcában pedig esti sétája közben videózták le.


A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.