A tartós fagy beálltával a nádasokra, mezőgazdasági területekre, erdőfoltokra is kiterjesztették a takarmányozást, a táplálékot lovas fogattal és traktorral szállítják a vadetetőkhöz.A nagyvadak főleg lucernaszénát, almatörkölyt, a nyulak, fácánok, foglyok kukoricát kapnak, de jelentős vitamin- és nyomelemtartalma miatt fontos takarmány a szarvasok számára a télen kivágott nemes és fehérnyárfák, fűzek ágainak kérge is - írta közleményében az erdőgazdaság.Az 55 ezer hektár vadászterületen gazdálkodó gemenci erdőgazdaság a téli időszakban ezer hektáronként havonta 50 mázsa takarmányt fordít a vadak etetésére, ez a mennyiség most a kétszeresére is nőhet - mondta az MTI-nek Janács Gergely, a Gemenc Zrt. bátaszéki erdészetének vezetője, hozzátéve, hogy a takarmány nagy részét a társaság saját területein termeli meg.Az erdőfoltokon elhelyezett táplálék azért fontos, hogy a szarvasoknak és főleg az őzeknek ne kelljen nagy távolságot megtenniük a jegesre fagyott hóban, eközben ugyanis megsérülhetnek - tette hozzá. A takarmány mellett az etetők környékére szénát is vittek, ahol a vadmalacok menedéket találtak a hideg ellen. A szakember szerint az idei szaporulatot a szokásosnál korábbra várják, a területen már láttak malacokat.A téli időszakban normális körülmények között a gemenci erdő több ezres vadállománynak kevesebb mint tíz százaléka hullik el. 2013-ban a szokatlanul télies márciusi, áprilisi idő miatt érzékelhetően több volt az elpusztult vad, a júniusi árvíz miatt pedig a hullámtéri területen 50 százalékot is meghaladta az elhullott vadak aránya - mondta az erdészetvezető.A gemenci erdőben február 1-jétől március 14-ig erdőlátogatási tilalmat rendelt el a Gemenc Zrt., ez idő alatt csak a tanösvényeket, két kijelölt turistautat és az erdei vasút megállóit lehet felkeresni. A korlátozás oka, hogy a gímek jellemzően februárban hullajtják agancsukat, a trófeákat illegálisan gyűjtők pedig zavarhatják az állatokat - mondta Janács Gergely.
Naponta viszik a gemenci erdőbe az ételt a vadaknak
A hó és a fagy miatt nagyobb mennyiségű takarmánnyal, naponta etetik a vadakat a gemenci erdőgazdaság területén - közölte a Gemenc Zrt. az MTI-vel.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.