Laboratóriumi tesztek során a korábban vagy jelenleg is súlyosan depressziós betegek sejtjei idősebbnek bizonyultak. A sejtöregedés látható jelét, a sejt telomernek nevezett részének megrövidülését nem lehetett más okokkal - például a dohányzással - megmagyarázni.A szakértők azt már tudták, hogy a súlyosan depressziós betegeknél nagyobb az életkorhoz köthető betegségek, a rák, a diabétesz, az elhízás és a szívproblémák kockázata, ez pedig részben az egészségtelen életmód - alkoholfogyasztás és mozgáshiány - számlájára írható. A tudósok azonban arra gyanakodtak, hogy a depresszió is szerepet játszhat a sejtöregedésben - idézi a BBC hírszolgálata a Molecular Psychiatry című tudományos lapban megjelent tanulmányt.A feltételezés igazolására Josine Verhoeven, az Amszterdami Egyetem orvosi karának kutatója és amerikai kollégái 2407 önkéntes résztvevőt vizsgáltak meg. Egyharmaduk korábban súlyos depressziótól szenvedett, a többieket sosem érintette a betegség.Az önkéntesektől vérmintát vettek, hogy megkeressék benne a sejtöregedés jeleit. A telomer a DNS-t "becsomagoló" makromolekula, a kromoszóma végén helyezkedik el, feladata a létfontosságú genetikai kódok védelme a nem kívánt változásoktól. A sejtosztódással a telomerek egyre rövidebbek lesznek, így hosszúságuk mérése a sejtöregedés értékelésének egy módja.A depresszión átesett emberek telomerje sokkal rövidebb volt, mint azoké, akik sosem élték át a betegséget. A különbség akkor is egyértelmű volt, amikor figyelembe vették a vizsgálat résztvevőinek eltérő életmódját: a súlyos alkoholfogyasztást és a dohányzást is.Mi több, a legsúlyosabb, krónikus depresszióban szenvedő résztvevők telomerje volt a legrövidebb. Verhoeven és kutató kollégái úgy vélik, hogy a telomerek a szervezetnek a depresszió okozta stresszre adott válasza miatt rövidültek meg.A kutatók elmondták: ez a nagyléptékű kutatás meggyőzően bizonyítja, hogy a depresszió, különösen annak súlyos formája a szervezet sok évnyi biológiai öregedésével hozható összefüggésbe. Az azonban egyelőre nem világos, ártalmas-e, illetve visszafordítható-e ez az öregedési folyamat.
Öregít a depresszió
A depresszió sejtszinten gyorsítja fel az öregedést - mutatta ki holland és amerikai tudósok nagy létszámú résztvevővel végzett kutatása.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.