A tisztulást alvó egerek agyában követték nyomon, ám a kutatók szerint feltehető, hogy az embernél is ugyanez a folyamat játszódik le. Ha ez bebizonyosodik, akkor a demenciában vagy egyéb agyi rendellenességben szenvedők számára még nagyobb jelentősége lehet az alvásnak, mely lelassíthatja állapotuk romlását - olvasható a Science tudományos magazin pénteki számában megjelent tanulmányban.Akik nem alszanak eleget, azoknak nehezebben megy a tanulás, a döntéshozás, lassabban is reagálnak, ám évtizedek kutatásai után sem született egyetértés a tudósok között a jelenség okairól. Magyarázták a memória feldolgozásával, az energiamegtakarítással és a szervezet működésének szabályozásával is.A Rochesteri Egyetem Orvosi Központjának tudósai által végzett új kutatás egy hosszú ideje létező elmélethez nyújt bizonyítékot: amikor az ember elalszik, az agya takarításba kezd.A kutatócsoport korábban az egerek agyában olyan "szennyvízhálózatot" talált, mely kiöblíti a sejthulladékot. Az új kísérlet során a tudósok béta-amiloidot, az Alzheimer-kórban szenvedők agyában felhalmozódó fehérjét fecskendeztek az egerek agyába, majd követték az anyag mozgását. Azt figyelték meg, hogy a béta-amiloid gyorsabban kitisztult az alvó, mint az éber egerek agyából.Azt is észrevették, hogy az alvás idején az agysejtek zsugorodnak, ezzel pedig megnő a sejtek közötti űr. A szélesebb úton a sejtszemét könnyebbet távozik. Maiken Nedergaard, a kutatás vezetője elmondta, ez a "csatornahálózat" a kutyák és a páviánok agyában is megtalálható, és logikus a következtetés, hogy az emberi agy is megszabadul a mérgező anyagoktól.
Alvás közben nagytakarít az agy
Alváskor takarítja ki az agy a "szemetet", amely az ébrenlét alatt összegyűlik benne - derült ki egy állatkísérletből, mely új ismeretekkel szolgálhat az Alzheimer-kór és más idegrendszeri zavarok kezeléséhez.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.