A Millenáris parkban mintegy négyezer méteren a megszokott kínálaton - ruhákon, ékszereken, táskákon és különféle használati tárgyakon - túl gasztroszekció is bemutatkozik. Emellett a hónap dizájnerének, Szerencsés Gabriellának letisztult őszi-téli kollekciójával ismerkedhetnek meg az érdeklődők - közölték a szervezők az MTI-vel.Szerencsés Gabriella őszi-téli ruhái minőségi alapanyagokból készültek, emellett a tervező többféleképpen hordható táskái és különleges díszítésű kesztyűi is ott lesznek a vásáron.A szakmai zsűri döntése alapján a WAMP+ szekcióban a jól ismert márkák közül a női kollekciókat kínáló Lazlo és a magyar folklór mintakincseit ékszerekben újragondoló MIMM termékei mellett a biciklis és városi öltözékek közötti határokkal játszó Urban Legend is jelen lesz. A szekció új szereplője mások mellett a papírból használati tárgyakat készítő Koralevics Rita és az egyedi ezüstékszereket kínáló Lázár Vero. A közlemény szerint nyílt pályázat útján kerülhetnek be a tervezők a WAMP+ szekcióba, egy szezonban összesen 16 dizájner mutatkozik be így. A WAMP dizájnvásár az év végéig október 27-én, november 24-én, decemberben pedig három alkalommal várja az érdeklődőket a Millenáris parkban - olvasható a közleményben.
Visszatér a Millenárisra a WAMP
Az őszi-téli kollekciókat felvonultató WAMP dizájnvásár vasárnaptól ismét a Millenáris parkban várja az érdeklődőket Budapesten.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.