"A barátsággal más embereket a saját személyünk részévé teszünk" – idézi a Science Daily tudományos portál a Social Cognitive and Affective Neuroscience című szaklapban megjelent tanulmány szerzőjét, James Coant, a Virginia Egyetem pszichológusát. A kutató mágneses rezonanciás (MR) képalkotás segítségével készített felvételeket az agyról, hogy feltárja, hogyan viszonyul az ember azokhoz, akikhez kötődik."Személyiségünk részévé tesszük azokat, akiket közel érzünk magunkhoz. Más szavakkal: az önazonosság tudatát erősen megalapozza, kivel barátkozunk, kivel érzünk együtt" – magyarázta a szerző.Coan és kutatócsoportja 22 fiatal felnőtt agyi tevékenységéről készített MR-felvételt, miközben a résztvevők attól tartottak, ők maguk, egy barátjuk vagy egy idegen enyhe áramütést kaphatnak. Várakozásuknak megfelelően a tudósok azt tapasztalták, a vészhelyzetre reagáló agyterületek aktiválódtak, amikor arról volt szó, hogy a tesztszemélyt magát éri az elektrosokk. Amikor idegent fenyegetett a veszély, ezek az agyterületek alacsony intenzitással működtek. Azonban amikor barátra leselkedett az áramütés, az agy ugyanolyan izgalmi állapotba került, mint amikor a résztvevő saját magát féltette."A kutatás adatai szerint az agy képes arra, hogy más embereket önmagával azonosítson, tehát nem pusztán metafora vagy költészet, hanem valóság, hogy akik közel állnak hozzánk, azokkal egyek vagyunk. Szó szerint igaz, hogy saját magunkat érezzük fenyegetve, ha a hozzánk közelálló veszélybe kerül, ám egész más a helyzet, amint idegenről van szó" – húzta alá Coan.A kutató szerint valószínűleg az a magyarázat, hogy az embernek barátokra és szövetségesekre van szüksége, akik mellette állnak, és úgy tekintenek egymásra, mintha önmagukról lenne szó. Minél több időt töltenek együtt, annál inkább eggyé válnak."Lényegében önmagunk és a másik határait bontjuk le, amikor a hozzánk közel állót saját részünkké tesszük. Ha a másik veszélybe kerül, olyan, mintha magunk lennénk ugyanabban a helyzetben, annyira átérezzük a fájdalmát és gondjait, mit a sajátunkat" – tette hozzá a kutató.A tudósok úgy vélik, az empátia kialakulása az evolúciós folyamat része lehetett. "A bennünket fenyegető veszély az erőforrásaink ellen irányul... Ha olyan barátaink vannak, akikben bízunk, lényegében saját részünkké válnak, így erőforrásaink nőnek. A te célod az én célom is lesz. Túlélésünk múlik rajta" – hangsúlyozta Coan.
Fontos dolgok derültek ki az empátiáról és a barátságról
Az együttérzés talán a legmeghatározóbb emberi képesség. Egy új amerikai kutatás szerint az emberi agy az empátiára van "programozva".
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.