A legfrissebb felmérést az Ohiói Állami Egyetem pszichológusai végezték a témában, egy teljes héten át firtattak minden nap 18 és 25 év közötti egyetemi hallgatókat arról, hogy hányszor jut eszükbe a szex, az evés és az alvás. A végeredmény szerint a férfiak napi 28 percenkénti "teljesítményével" szemben a nők 51 percenként gondolnak szeretkezésre. A The Daily Mail című brit lap a tanulmányból kiemelte, hogy akadt olyan nő, aki messze felülmúlta a férfiakat: neki naponta 140-szer jutott eszébe pajzánság. Evésre a férfiak naponta átlagosan 38 percenként gondolnak, alvásra 33 percenként. A nők fejében ennivaló csak 62 percenként "jár", az alvás pedig ennél is ritkábban, mindössze 72 percenként. Mindent egybevéve a férfiakban sokkal többször merülnek fel fizikai szükségleteik, mint a nőkben. Első náluk a szex, de rögtön utána jön az alvás, végül pedig az evés. A nőknél is első a szex, de a második az evés és csak utána jön az alvás.
Fél óránként gondolnak a szexre a férfiak
A férfiaknak több mint kétszer gyakrabban támadnak pajzán gondolataik, mint a nőknek, ám az eddig véltnél jóval ritkábban, csak 28 percenként. Korábbi tanulmányok szerint a férfiak 7 másodpercenként gondolnak a szexre.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.