A kutatásban közel háromezer, 65 évnél idősebb, antibiotikum-kúrán átesett személy vett részt. "Nem találtuk semmiféle jelét annak, hogy a többféle laktobacilus- és bifiduszbaktérium törzsét tartalmazó készítmények megelőznék az antibiotikumok vagy a Clostridium difficile (CDF) – az antibiotikumok túladagolásának eredményeként fellépő betegség – okozta hasmenést" – írta Stephen Allen, a swansea-i egyetem munkatársa, a kutatócsoport vezetője a Lancet brit orvosi folyóiratban megjelent tanulmányban.A széles spektrumú antibiotikumok szedése után leggyakrabban a 65 év felettieknél alakul ki hasmenés (Antibiotic-associated Diarrhoea, AAD). Ha CDF okozza, az állapot életveszélyes lehet. A tanulmány szerint az összefüggések egyelőre nem teljesen világosak. AAD-megelőző baktériumkészítményeket teszteltek már, azonban a korábbi kutatások többnyire egy központban, kevés résztvevővel történtek, és az adatok nem bizonyították kielégítően a gyógyszerek hatásosságát.Az új tanulmányban a kutatók 17 420 brit kórházi ápolt közül választották ki azt a mintegy háromezer pácienst, akik szájon át vagy infúzióban kapott antibiotikum-kúrán estek át. Véletlenszerűen alkottak belőlük két csoportot. Az elsőbe tartozó 1493 beteg három héten át naponta egy kapszula baktériumkészítményt kapott. A másik csoport 1488 páciense placebókapszulát szedett ugyanennyi ideig. Végül 1470, illetve 1471 résztvevő adatait értékelték.A két csoport között nem találtak jelentős különbséget: a bélflóra-baktériumokkal kezelt betegek 10,8 százalékánál, azaz 159 betegnél, a placebócsoport 10,4 százalékánál, azaz 153 alakult ki hasmenés. A lehetséges mellékhatások száma és súlyossága ugyancsak hasonló volt a két csoportnál.A tanulmány szerint további kutatások szükségesek, hogy pontosabban megértsék az AAD kialakulásának okait és folyamatát.
Nem segítik a bélflórát a bifiduszos készítmények
Évek óta hirdetik, hogy a laktobacilusokat és bifiduszbaktériumokat tartalmazó készítmények megóvnak az antibiotikumos kezelések okozta hasmenéstől, illetve helyreállítják a károsodott bélflórát. Brit kutatók egy nagy létszámú vizsgálatban azt mutatták ki, hogy hatástalanok ezek a készítmények.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.