Az új előírások mind az unióban előállított, mind az importált termékekre vonatkoznak. A csütörtökön életbe lépett rendelet értelmében a gyártóknak szigorúbb termékbiztonsági előírásoknak kell megfelelniük, csak olyan termék helyezhető ki a polcokra, amelyen feltüntetik, hogy ki az a jogi vagy természetes személy az Európai Unióban, aki felelősséget vállal a termékért, a készítményeket forgalomba hozataluk előtt be kell jelenteni egy európai szintű adatbázisba, amelyben például mérgezés esetén gyorsan és könnyen hozzáférhető az adott szer összetevője. Az új szabályozás a termékért felelős személy számára azt is kötelezővé teszi, hogy az illető értesítse a tagállami hatóságokat a készítmény súlyos nem kívánt mellékhatásairól, emellett pedig a hatóságok a fogyasztóktól és szakértőktől begyűjtött adatokat is megosztják majd egymással. Mindemellett az új rendelet értelmében minden olyan színezéket, tartósítót vagy UV-szűrőt, amely nanorészecskéket tartalmaz külön engedélyeztetni kell, és ezt a csomagoláson is fel kell tüntetni az adott összetevő mögött zárójelben.A bizottság emlékeztet, hogy a kozmetikai termékeket 35 éve szabályozza közösségi jogszabály, amelyet azóta nem kevesebb mint hét alkalommal módosítottak. A mostani szabályok 2009-es elfogadását követően a mai napig volt idejük a gyártóknak, hogy felkészüljenek és megfeleljenek az új előírásoknak. Csütörtöktől már csak az új szabályoknak megfelelő termékek kerülhetnek forgalomba.
Szigorú szabályok léptek életbe a kozmetikumokra
Csütörtökön életbe lépett az EU 2009-ben elfogadott, új, kozmetikumokra vonatkozó irányelve, hogy a fogkrémtől a naptejeken keresztül a sminkkellékekig biztonságosabbá váljanak a kozmetikai termékek az Európai Unióban.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.