Vörös Tamás, a rendezvény főszervezője, Somogy megye főjegyzője elmondta: immár 15. alkalommal választották ki Somogy megye borát a 8, többségében dél-balatoni pincészet 24 mintájából. A győztest egy három tagú szakmai zsűri (Molnár Olivér, az Országos Borászati Intézet nyugalmazott igazgató-helyettese; Gádor Dénes, a Dél-Balatoni Borút Egyesület elnöke; valamint Szőke Barna, a badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet borászati szakértője), valamint a megye vezetőiből, képviselőiből álló tizenöt tagú társadalmi zsűri választotta ki vakkóstolással, a nemzetközi 20 pontos szabvány szerint.A rendezvényen három különdíjat is kiosztottak. A Somogyi Hírlap bora lett egy új, kéthelyi osztrák borászat, az AX&AX 2012-es évjáratú sauvignon blanc-ja. A Dél-Balaton Borút Egyesület borává választották a Légli pincészet 2011-es évjáratú chardonnay-ját. A Nemzeti Agrárkamara Bora a Bujdosó pincészet 2009-es évjáratú cabernet cuvée-je lett.A győztes Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet borai jól szerepeltek a közelmúlt borversenyein. A pincészet hét borát díjazták a Balatonboglári Borvidék Hegyközségi Tanácsa által nemrég megrendezett Balatonboglári Borvidék Borversenyén is, amelyen 32 bortermelő 106 borát kóstolták végig az ítészek.
Megválasztották az idei Somogy borát
A Bujdosó Pincészet 2009-es évjáratú, Farkastanya nevű cabernet franc-ját választották az idén Somogy borának szerdán Siófokon. Az italt a megye kiemelt eseményein, nemzetközi és hazai kiállításokon, vásárokon is kínálják majd.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.