A kolineszteráz-gátló szert 15 és 39 éves pácienseken próbálják ki. Ezt a gyógyszert rendszerint az Alzheimer-kór egyes tüneteinek kezelésére használják, feltételezve, hogy egyes betegek agya acetilkolin ingerületátvivő molekula hiányában szenved. A Down-kór vagy 21-es triszómia genetikai eredetű betegség, amely 21-es kromoszómának a sejtekben meglévő számbeli többlete okoz. A serdülőkor közepén lévő Down-kóros betegek mintegy 6 százalékának vannak koordinációs, alvási zavarai, és szenvednek különböző problémáktól. "A klinikai próbák célja, hogy felmérjék: a gyógyszer milyen mértékben képes javítani ezeknek az embereknek az életminőségét, csökkentve a problémáikat" – tette hozzá a szóvivő, aki szerint amennyiben meggyőzőek lesznek az eredmények, a kezelés enyhítheti a betegek környezetének a terheit is.A Down-kóros betegek egy részének tünetei megegyeznek a szerrel kezelt Alzheimer-kóros páciensek tüneteinek egy részével – magyarázta az Eisai japán gyógyszergyár illetékese.A próbát 10 japán kórházban végzik el, az érintett korosztályhoz tartozó több tucatnyi páciens részvételével. A program négy évig tart – mondta a szóvivő.
Alzheimer-gyógyszert tesztelnek Down-kórosokon Japánban
Az Alzheimer-kór gyógyítására használt egyik gyógyszert tesztelik a Down-kórban szenvedő betegeknél: a kísérlettől azt várják, hogy lassítja a betegség tüneteinek kifejlődését.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.