A Cambridge-i Egyetem kutatói annak nyomán fogalmazták meg állításukat, hogy Cipruson egy 12. századi erőd latrináját vizsgálgatták. Az erődöt még I. (Oroszlánszívű) Richard építtette 1191-ben, amikor elfoglalta Ciprust a harmadik nagy keresztes hadjárat idején. A kutatók az ürülékleletek alapján arra jutottak, hogy a lovagok - és persze csatlósaik, szolgálóik - életét igencsak megkeserítették a bélrendszerükben tanyázó paraziták. A tudósoknak az orsógiliszta és az ostorgiliszta jelenlétét sikerült kimutatniuk. Mindez erősíti, hogy a tisztálkodás igen sok kívánnivalót hagyhatott maga után a korszakban, és azt a feltételezést is, hogy magas lehetett a halálozási arány a keresztesek között alultápláltság és fertőző betegségek miatt. Az emésztőrendszer két említett élősködője ugyanis szájon át kerül a szervezetbe, ahol aztán elorozza a tápanyagokat a gazdaszervezettől. Ez kiéheztetéses várostromok idején tizedelhette meg igazán a védőket, amikor amúgy sem jutottak megfelelő táplálékhoz, de a hosszú és viszontagságos zarándokutak vagy expedíciók során sem volt kielégítő a táplálkozás, és az élősködők tovább gyengítették az amúgy is legyengült szervezetűeket.A bélférgekről a Saranda Kolones kastély latrináinak feltárása szolgált bizonyítékokkal a brit kutatóknak. Az erődöt csak 1222-ig lakták, egy földrengés miatt elhagyták és sohasem építették újra, így a leletek biztosra vehetően nem későbbiek.
A lovagok ötödével végezhettek a bélférgek a középkorban
Nemcsak kalandos volt a keresztes lovagok élete: nagyjából ugyanakkora pusztítást, 15-20 százalékosat végeztek soraikban a bélrendszerükben élősködő férgek, mint az ellenség a csatákban.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.