A Laugh Factory nevű éjszakai szórakozóhely közelében valamivel éjfél előtt készült videófelvételen jól látszik a 19 éves énekes, amint fehér Ferrarija kormánykereke mögött, fotósok gyűrűjében éppen távozni igyekszik - jelentette kedden a KCAL tévécsatorna. A TMZ amerikai portál szerint Bieber integetett a fotósoknak, hogy engedjenek utat neki, ám ahogy elindult, egyiküket elütötte, majd elhajtott."Nem cserbenhagyásos gázolásról van szó, a nyomozás még folyik" - mondta a Los Angeles-i rendőrség szóvivője, Bruce Borihanh. A rendőrség szerint a fotóst a bal lábán keletkezett, nem életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. Bieber képviselője nem nyilatkozott.A kanadai énekes után egy májusi baleset kapcsán már nyomoz a rendőrség, mert szomszédjai szerint autójával túl gyorsan hajtott ki Los Angeles-i házának kapuján. Tavaly is több incidensnek volt részese: a müncheni repülőtéren a házi kedvencként tartott majmát vették el tőle, mivel nem tudta a papírjait felmutatni, Londonban pedig egy fotóssal dulakodott a hotel előtt, ahol turnéja idején lakott.
Justin Bieber elgázolt egy fotóst
Justin Bieber elütött egy fotóst hétfő éjjel Los Angelesben, ám a rendőrség szerint nem történt cserbenhagyásos gázolás.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.