Tíz hónappal az után, hogy a Kepler elveszítette a négy kerék egyikét, újabb kerék szenvedett belső meghibásodást, valószínűleg szerkezeti hibát - jelentették be szerdán az amerikai űrkutatási ügynökség illetékesei."A második kerék forgókerék meghibásodásával nem valószínű, hogy a műhold képes lesz a legnagyobb pontosságú munkák elvégzésére. Ennek ellenére nem született döntés arról, hogy beszüntetjük az adatgyűjtést" – fogalmazott a NASA közleménye. A szakemberek szerint a következő napok és hetek azzal telnek majd, hogy felmérjék a lehetőségeket, és kifejlesszenek új vezérlési módozatot.A NASA Discovery-programja keretében épített űrteleszkóp exobolygók után kutat fedési módszerrel, a csillagok fényében az előttük elhaladó planéták okozta parányi elhalványulást regisztrálva. A hatszázmillió dolláros Keplert 2009. március 7-én indították, Nap körüli, a Földet követő pályára állt, hogy bolygónk ne zavarja a megfigyelésekben. Az égbolt egy előre kiválasztott területén, a Cygnus (Hattyú) és a Lyra (Lant) csillagképek határán végez megfigyeléseket, feladata annak meghatározása, hogy mennyire gyakoriak a Tejútrendszerben a földszerű bolygók a csillagok körüli lakható zónán belül, ahol a földihez hasonló élet lehetséges. A Kepler eddig 2740 potenciális exobolygót fedezett fel, amelyek közül 122-nek a létezését távcsövek és más berendezések segítségével is megerősítették. A Kepler az exobolygó-keresésen kívül asztroszeizmológiai mérésekre is felhasználják, a csillagok belsejében keletkező hanghullámok elemzésével számos csillag belső felépítéséről lehet hasonló ismereteket szerezni, mint a Földről a szeizmológia segítségével.
Veszélybe került a bolygóvadász teleszkóp küldetése
Bár a NASA tavaly újabb négy évre meghosszabbította a Kepler bolygóvadász űrteleszkóp működését, a műhold világűrbeli pozicionálásért felelős négy forgókerék egyikének meghibásodása veszélybe sodorta a küldetését.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.