Az Elefántcsontparton lévő Tai Nemzeti Parkban a szakértők megfigyelték, hogy milyen stratégiát használnak a csimpánzok, hogy gyümölcsöt találjanak az esőerdőben. Felfigyeltek arra, hogy az állatok röviddel a gyümölcsök megérése előtt rendszeresen ellenőrzik az erdő fáit - közölte szerdán az intézet."Eredményeink bizonyítékok az ember legközelebbi rokona, a csimpánz változatos viselkedési stratégiáira. Így rávilágítanak az emberi képességek, például a kategorizálás és az absztrakt gondolkodás evolúciós eredetére is" - mondta Christophe Boesch, az intézmény primatológiai részlegének vezetője.Karline Janmaat és Christophe Boesch kutatók és csapatuk a csimpánzok fákat figyelő magatartását vizsgálták az állatokról készült felvételeken. Azokra a felvételekre összpontosítottak, amelyeken a majmok olyan fákat is figyeltek, amelyeken nem volt gyümölcs. Ezek alapján kizárták azt, hogy a majmok figyelmét az illatozó gyümölcsök vonják magukra, és arra a következtetésre jutottak, hogy a csimpánzok a gyümölcsökre várva ellenőrzik a fákat. Amikor a fákon megjelentek a gyümölcsök, a szakértők előre meg tudták jósolni, melyik fákat választják ki a majmok. Következtetésük szerint a csimpánzok tudják, melyik fákon találnak gyümölcsöt. Eközben különböző képességeket ötvöznek: botanikai ismereteket, a gyümölcsfajok kategorizálásának képességét és a térbeli gondolkodás képességét, hiszen újra meg kell találniuk a korábban megfigyelt gyümölcsöket. A tudóscsoport eredményeit bemutató tanulmányt az Animal Cognition című szaklapban tették közzé.
Felismerik a gyümölcsfákat a csimpánzok
Számos képességük mellett botanikai ismeretekkel is rendelkeznek a csimpánzok. Ezt a tudásukat felhasználva kutatnak az esőerdőkben célirányosan a legízletesebb növények után - fedezte fel az evolúciós antropológiával foglalkozó lipcsei Max Planck Intézet kutatócsoportja.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.