A szervezők május 22-én, a biológiai sokféleség nemzetközi napján zárják a szavazást, hiszen a Szabadság-sziget újjászületésével az élőhelyen ismét helyreáll az ökológiai egyensúly, számos őshonos növény- és állatfaj kapja vissza otthonát.A három állatfaj esélyeit Weisz Fanni fotómodell, Janicsák Veca énekes és Kiss Ádám humorista növelik, akik a fajok jelképes örökbefogadásával fejezik ki a Szabadság-sziget élőhely-helyreállítás és a biológiai sokféleség iránti elkötelezettségüket.A védett, Mohács melletti Szabadság-sziget fái között egykor ritka madarak fészkeltek, halbölcsőiben számos értékes halfaj ívott. A különleges élőhelyet ölelő Duna-mellékág azonban egy keresztgát miatt 30 éve nem kap megfelelő vízutánpótlást, így szinte teljesen feltöltődött. A Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország partnerei segítségével 2009-ben kezdte el a terület rehabilitációját. Az élőhely-helyreállítás 2013 végén befejeződik, így a Duna újra birtokba veheti egykori mellékágát és szigetét - közölte a WWF Magyarország hétfőn az MTI-vel.A Szabadság-sziget élőhely-rehabilitációs projekt szakmai partnerei a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság és a Dunántúli Regionális Vízmű, a megvalósításhoz pénzügyi támogatást nyújt a Coca-Cola Magyarország és Mohács Város Önkormányzata.
Neten lehet szavazni az Év Állatára
A Szabadság-sziget legkedveltebb lakóját - az európai vidrát, a fekete gólyát, vagy a halványfoltú küllőt - választhatják ki voksaikkal az állatbarátok az evallata.hu oldalon.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.