A KITT-E névre keresztelt szerkezetet bemutatva a hallgató csütörtökön elmondta: a világhálót böngészve döntötte el, hogy felépít egy rendkívül olcsó, oktatási célokra használható robotot.Hasonló, egyedileg programozható berendezést egy multinacionális játékgyártó 70-80 ezer forintért kínál, de a korábban az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában vagy akár Magyarországon összeállított robotok is lényegesen - háromszor-hatszor - drágábbak voltak, mint a célul kitűzött ötezer forintos ár - magyarázta a diák, hozzátéve: ennek oka elsősorban az volt, hogy a készítők túlságosan borsos áru alkatrészeket használtak föl, amelyek azonban egy kis türelemmel és otthoni munkával kiválthatók.A KITT-E váza tartós és könnyű préselt falemezből készült, a szerkezet két fix kerekét egy-egy elektromotor hajtja, a kanyarodást pedig bolygókerék teszi lehetővé. A robot irányításáért mikrovezérlő fele, amely a jeleket a berendezésbe épített szenzorokból kapja. Ha a KITT-E akadálynak ütközik, az eszköz programjának megfelelően új utat keres. A hallgató tájékoztatása szerint jelentős költségcsökkentést tett lehetővé, hogy a robot áramköreit maga tervezte meg, és a paneleket is kézzel rajzolta.Kecsenovity Egon úgy véli, hogy a robot kiválóan használható oktatási célokra, hiszen építése során a szakkörökön, kurzusokon részt vevő diákok komoly elektronikai, programozási ismereteket szerezhetnek - nem beszélve arról, hogy csekély anyagi befektetéssel látványos eredmény érhető el.
Olcsó akadálykerülő robot nyert a szegedi innovációs versenyen
Kevesebb mint ötezer forintból épített egyszerű szerkezetű, guruló, akadálykerülő robotot Kecsenovity Egon, a Szegedi Tudományegyetem harmadéves anyagmérnök hallgatója, akinek munkáját az intézmény 2013-as innovációs versenyén díjazták.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.