A szökőkút, amelyet Federico Fellini Az édes élet című filmje tett feledhetetlenné, és amelybe minden Rómában megforduló látogató pénzérmét dob, hogy újra visszatérjen, csaknem két év alatt esik át a felújításon - jelentették be hétfőn az olasz főváros polgármesteri hivatalában tartott sajtótájékoztatón, amelyen a Fendi cég divatdiktátorai, Karl Lagerfeld és Silvia Venturini Fendi is részt vettek."A római szökőkutak a vizet dicsőítik, amely a legfontosabb dolog a világon" - emelte ki Lagerfeld. Az olasz divatcégek nem először sietnek a szűkös állami költségvetés miatt szorult helyzetben lévő olasz kulturális örökség megmentésére. A luxuscipőket gyártó Tod's 25 millió eurót ajánlott fel a Colosseum renoválására. Gianni Alemanno római polgármester reményét fejezte ki, hogy ezeket az adományokat továbbiak is követik majd."Hasonló kezdeményezések nélkül nem leszünk képesek megmenteni országunk kulturális emlékeit" - hangsúlyozta Alemanno. A Fendi a Trevi-kút 2,18 millió euróba (650 millió forint) kerülő restaurálásán kívül további 320 ezer eurót ad egy másik római szökőkútcsoport, a késő reneszánszból származó Quattro Fontane rendbetételére, ezzel hozzájárulása eléri a 2,5 millió eurót (745 millió forintot).A Trevi-kutat a felújítás alatt sem zárják el a turistáktól. A 2015-ig tartó renoválás során először a középső részt, majd a két szélét, végül a kút tetejét restaurálják. Az éppen felújítás alatt álló részen a felújított rész fotójával takarják el az állványzatot, hogy a lehető legkevésbé rontsák a fényképezés élményét a szökőkutat felkereső rengeteg turista számára.A főpolgármester fogadkozott, hogy a Colosseumtól eltérően a Trevi-kút esetében nem lesz jelentősebb csúszás a munkálatok elkezdésében. A felújítás finanszírozásáért cserébe egy emléktábla hirdeti majd, hogy a költségeket a Fendi fedezte a költségeket; a cég a renoválással nem reklámozza magát. (A Tod's cipőgyár 15 éven át hirdetheti magát a Colosseumon az ókori amfiteátrum felújításának finanszírozása fejében.)Silvia Venturini Fendi elmondta, hogy a családja által 1925-ben Rómában alapított cég az adománnyal "vissza akar adni valamennyit" az örök városnak. Silvia Fendi és nővérei korábban kiadtak egy könyvet a római szökőkutakról.
A Fendi újítja fel a Trevi-kutat
Több mint kétmillió euró adományával a Fendi divatcég állja a híres római Trevi-kút helyreállításának költségeit.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.