A Francia Nemzeti Egészségi és Orvosi Kutató Intézet (INSERM) követéses vizsgálatában 3083, negyvenöt évesnél idősebb személy vett részt az 1990-es évek közepétől. A kutatás kezdetétől a résztvevőknek kéthavonta fel kellett jegyezniük, hogy 24 óra leforgása alatt mit fogyasztottak, éves átlagban 6 feljegyzés született. 2007 és 2009 között, amikor a résztvevők a hatvanas éveik közepén jártak, vizsgálták mentális és különösen kognitív képességeiket. Ezt követően a résztvevőket három csoportba osztották attól függően, hogy táplálkozásukban mennyire követték a mediterrán étrend szabályait és összehasonlították a kognitív funkcióikat vizsgáló tesztek eredményeit. Mindent egybevéve a kutatók nem találtak különbséget azok mentális képességei között, akiknek a táplálkozása megközelítette az ideális mediterrán étrendet, s azok között, akik semmiben sem korlátozták magukat."Vizsgálatunk nem támasztja alá azt a feltételezést, miszerint a mediterrán étrend jótékonyan hat a kognitív funkciókra" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Emmanuelle Kesse-Guyot.Nikos Scarmeas, a Columbia Egyetem docense, aki nem volt részese a kutatásnak, rámutat a vizsgálat korlátaira, egyebek közt arra, hogy csupán egyszer mérték fel a résztvevők mentális képességeit, így nem volt lehetőség nyomon követni, hogy azok rosszabbodtak-e vagy javultak az évek során.Korábbi vizsgálatok viszont a telítetlen zsírsavakban és rostokban gazdag mediterrán étrend "agyvédő" hatásáról tanúskodtak. Az amerikai közép-nyugaton végzett nagyszabású kutatás során a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a mediterrán étrend gátolja a szellemi hanyatlást a 60-as éveikben járó személyeknél. Egy manhattani lakosok körében végzett másik kutatás pedig azt mutatta ki, hogy a mediterrán típusú étrend 40 százalékkal csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát.
Mediterrán étrend: tényleg jó az agynak?
A mediterrán étrend nem védi az öregedő agyat - erre a következtetésre jutott egy francia kutatócsoport, amely tanulmányát az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban tette közzé.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.