Sikerült elegendő mennyiségű örökítőanyagot kivonni a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis) csontmaradványaiból, hogy rekonstruáljuk a 33 ezer éve kipusztult faj DNS-ét - hangoztatta George Church, a Harvard Egyetem genetika professzora. Az emberi géntérkép létrehozásának egyik kezdeményezője a der Spiegel című német hetilapnak adott interjújában abból az alkalomból nyilatkozott, hogy megjelent új könyve Regenesis: How Synthetic Biology Will Reinvent Nature and Ourselves (Újjászületés: miként fogja megújítani a szintetikus biológia a természetet és az embert).A professzor elmondta: képes arra, hogy a neandervölgyi ember örkítőanyagát emberi őssejtekbe juttassa laboratóriumi körülmények között, és klónozással létrehozzon egy olyan magzatot, amelyet azután egy "vállalkozó kedvű nő" méhébe ültetnének."Számos állatot képesek vagyunk már klónozni, és nagyon valószínű, hogy emberklónozására is képesek vagyunk" - hangsúlyozta a professzor, aki szerint a neandervölgyi ős a hiedelmekkel ellentétben nem brutális és primitiv, hanem intelligens lény volt."A neandervölgyiek valószínűleg máskép gondolkodtak, mint mi. Tudjuk, hogy nagyobb volt a koponyájuk. Még az is lehet, hogy intelligensebbek voltak nálunk... Amikor eljön az idő, hogy megküzdjünk egy járvánnyal, vagy esetleg el kell hagyni a bolygónkat, gondolkodásának módja nagyon hasznos lehet számunkra... Az újjászülető neandervölgyi ember létrehozhat egy új neo-neandevölgyi kultúrát, amely politikai erővé is válhat" - fejtegette. A professzor az interjúban kizárta, hogy korábbi emberősöket vagy dinoszauruszokat keltsenek életre, mint például a Jurassic Park-filmekben, mivel közlése szerint a hasznos DNS korhatára körülbelül egymillió évre tehető.
Klónozná a neandervölgyi embert egy amerikai tudós
Egy amerikai tudós szerint a fosszíliákból nyert DNS-ből klónozással életre lehet kelteni a neandervölgyi embert: a faj feltámasztása számos betegség, köztük a rák és a HIV-fertőzés gyógyítását szolgálhatná.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.