A Fish and Fisheries című szakfolyóiratban részletesen ismertetett tanulmány szerint a halak vergődése csupán öntudatlan, ösztönös reakció, nem pedig fájdalomingerre adott tudatos válasz.Korábbi kutatások arra jutottak, hogy a halak is rendelkeznek olyan "fájdalomreceptorokkal", amelyek ember esetében ingerületbe jönnek sérelmet okozó külső hatásra, fájdalomüzenetet küldve az agyba a gerincvelőn keresztül, ahol megtörténik a feldolgozás, majd megszületik a megfelelő válasz. A hét tudós részvételével készült, mostani tanulmány végkicsengése azonban az, hogy a fájdalom érzéséért felelős receptorok - nocireceptorok - megléte még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a halak az emberhez hasonlóan éreznének is fájdalmat. Egyrészt azért nem, mert csak roppant kis számú nocireceptor található testükön, másrészt náluk nem fejlődött ki a fájdalom érzéséhez és feldolgozásához szükséges új agykéreg (neocortex). (Az agykéreg legfejlettebb, hat rétegű része, amelyet isocortexnek is neveznek, a természetes kiválasztódás folyamatának utolsó szakaszában jelent meg, főleg a homloklebenyben.) Következésképpen nem is éreznek fájdalmat, úgy, mint például az ember. A kutatást ismertető The Daily Telegraph című brit lap idézte James Rose professzort, a Wyomingi Egyetem kutatóját, aki elmondta, hogy vizsgálataik alapján a halak csupán tudat alatti, alapvetően ösztönös reakciókra képesek, de azok nem tudatos érzéseken - például fájdalmon - alapulnak.
A halaknak semmi sem fáj
A halak nem éreznek fájdalmat, még akkor sem, ha horogra akadva keservesen vergődnek - állapították meg egy új kutatás szerzői.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.