Az ásatás körülményeiről jól értesült forrás szerint a szakemberek csak egy januári sajtótájékoztatón akarják megerősíteni, hogy a csontok valóban az uralkodó földi maradványai, habár a régóta várt DNS-vizsgálatok eredményei nem támasztják alá egyértelműen a személyazonosságot. A forrás szerint azok a bizonyítékok, amelyeket nem ismertettek a leletek megtalálását követő sajtótájékoztatón, a genetikai bizonyosság hiányában is minden kétséget eloszlatnak a csontok tulajdonosának személyazonosságát illetően. A kutatók korábban azt mondták, hogy bár a koponyán lévő sérülés és a gerincen észlelet görbület megegyezik a királyról és a haláláról szóló történelmi feljegyzésekkel, de nem szolgálnak elégséges bizonyítékként. A Leicester Egyetem szóvivője cáfolta, hogy bármilyen információt elhallgattak volna a nyilvánosság elől a pár hónappal ezelőtti tájékoztatón. Hozzátette, az azóta összegyűjtött új bizonyítékokat januárban fogják ismertetni. Ezek között szerepel a halál időpontjának megállapításában segítő radiokarbonos kormeghatározás és az elhunyt életmódjáról értékes információkkal szolgáló fogkőelemzés eredménye.Emellett a sajtótájékoztatón mutatnak először képeket a leletről. A Channel Four nevű csatorna pedig egy projekttel kapcsolatos dokumentumfilmet is műsorra tűz januárban - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. Történelmi feljegyzések szerint III. Richárdot egy leicesteri ferences kolostor templomában helyezték örök nyugalomra, miután Tudor Henrik serege legyőzte és megölte az uralkodót az 1485-ös bosworth-i csatában. Később azonban a VIII. Henrik által elrendelt rendházbezárások miatt a monostort lerombolták és a maradványokat elszállították, így a következő évszázadokban a király sírhelyének pontos helye a feledés homályába merült. Történelmi térképek elemzése révén a brit régészeknek sikerült megtalálniuk az egykori klastrom pontos helyét - amelyet már egy szociális ügyekkel foglalkozó iroda autóparkolója foglal el - és nem sokkal később feltárták a templom alapzatát, valamint két csontvázat, amelyek egyikéről immár biztosan állítják, hogy III. Richárd földi maradványa.
III. Richárdé egy parkoló alatt talált rejtélyes csontváz
Valóban III. Richárd (1452-1485) angol király földi maradványa az a csontváz, amelyet idén szeptemberben találtak brit régészek egy leicesteri autóparkoló alatt.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.