Az Amerikai Szívtársaság folyóiratában közölt tanulmány 101 ezer amerikai betegápoló bevonásával készült. A szakemberek három évtizeden keresztül kísérték figyelemmel a résztvevők egészségügyi állapotát. A magas vérnyomáshoz, koleszterinszinthez és az örökletes szívbetegségekhez hasonló kockázati tényezők számba vétele után a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy már az enyhén, vagy mérsékelten dohányzó - napi 1-14 szálat elszívó - nők esetében is kétszer nagyobb volt a hirtelen szívhalál kockázata, mint azoknál a társaiknál, akik nem cigarettáztak. A tanulmány ideje alatt összesen 315 hirtelen szívhalált regisztráltak a kutatók - adta hírül a BBC News. Az áldozatok közül 75-en az aktív dohányosok, 148-an a nem sokkal korábban, vagy már régen leszokott résztvevők, 128-an pedig az abszolút nem dohányzók közül kerültek ki. A kanadai Alberta Egyetem munkatársainak eredményei szerint minden cigarettázással töltött újabb öt év nyolc százalékkal növelte a hirtelen szívhalál kockázatát. Azon résztvevőknél azonban, akik a vizsgálat ideje alatt leszoktak a dohányzásról, húsz év alatt a nem dohányosokéval megegyező szintre süllyedt vissza a kockázat mértéke. Egy, a Lancet című folyóiratban nemrég közölt és mintegy 1,2 millió nő bevonásával készített tanulmány szerint azok, akik harmincéves korukig leszoknak a cigarettázásról, majdnem teljesen kiküszöbölhetik a dohányzással összefüggő betegségek okozta korai halálozás kockázatát. A legfrissebb adatok szerint a Nagy-Britanniában élő nők egyötöde dohányzik.
Napi egy szál cigi is növeli a szívroham kockázatát
A gyenge dohányzás - akkor is, ha ez csupán napi egyetlen szál cigarettát jelent - duplájára növeli a hirtelen szívhalál kockázatát a nőknél - figyelmeztet egy nagyszabású tanulmány.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.