Hős fa különdíjat kapott a dévaványai "makkfa", az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a budafoki ősök fájának ítélte a zsűri. A döntős fák mellett az egyik Erzsébet téri fa is jelképes ajándékot kapott: télire színes fonalakból kötött ruhába öltöztették - közölték a szervezők az MTI-vel. Az idei megmérettetésen 60 fa vett részt, közülük 13 jutott a döntőbe, ezekre összesen 25 ezer voks érkezett. Az alapítvány Az év fája versennyel a közvetlen környezetünkben és általában az épített környezetben élő fák fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére akarja felhívni a figyelmet.Az Ökotárs Alapítvány harmadik éve szervezi meg Az év fája versenyt, amelybe közösségek, családok és magánszemélyek jelölhetik a számukra fontos fákat egy történet kíséretében. A három év alatt így több mint 250 olyan fát ismerhetett meg a közönség, amelyekre a körülöttük élő emberek különös figyelmet fordítanak, védik őket, gondoskodnak róluk. A versenybe jelölt fák közül a zsűri 12-13 döntőst választ, amelyek közül a közönség szavazza meg a nyertest.
Egy egri platán lett Az év fája
Az év fája címet idén az egri termálfürdő területén élő keleti platánfa nyerte 7115 szavazattal, második lett a kajárpéci Hatos-tölgy, harmadik pedig egy szentesi kocsányos tölgy.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.