Emrah Düzel idegkutató vezetésével 65 és 75 év közötti emberek bevonásával zajlott a vizsgálat, amelyben a résztvevők egyik csoportjának a dopamin előanyagát adták, míg a másik csoport placebót kapott. Az ezt követő memóriateszteken a kezelt csoport tagjai jobban teljesítettek, mint a kontrollcsoport tagjai.A Journal of Neuroscience című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány új betekintést enged abba, hogy miként jönnek létre a hosszan tartó emlékek, és segít következtetéseket levonni azzal kapcsolatban is, hogy miért halványulnak el gyorsuló ütemben az Alzheimer-kóros emberek emlékei.A dopamin sokarcú neurotranszmitter, idegi ingerületátvivő anyag. Részt vesz az idegsejtek egymás közötti, valamint az idegsejtek és az izomsejtek közti kommunikációban is. Düzel a University College London munkatársaival együttműködve elsőként igazolta, hogy a dopaminnak speciális szerepe van a hosszú távú memória formálódásában."Vizsgálataink először igazolták, hogy a dopaminnak hatása van az epizódszerű memóriára. Ez a hosszú távú memóriának azon része, amely lehetővé teszi, hogy az egyes eseményeket felidézzük" - idézte Düzelt a Science Daily című ismeretterjesztő portál.
A dopamin javítja a memóriát
A boldogsághormonok egyike, a dopamin javítja idős embereknél a hosszú távú memóriát - állapították meg német kutatók.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.